20 gr

A Betyár fűszerolajok speciális eljárással készülnek a fűszernövényekből, mely során az eredeti növényi íz és aroma, a vitaminok és nyomelemek maradéktalanul megmaradnak.

 

Ára:

1135 ft
Csodálatos ízekkel varázsolja el megszokott ételeit
Értékes anyagai fontosak az egészséges táplálkozáshoz
Fűszerezés kellemetlenségek nélkül, gazdaságosan
A család minden tagja egyéni ízlésvilágának megfelelően használhatja
 
 
Használhatjuk őket készételek (pörkölt, gulyásleves, halászlé, illetve bármiféle ételhez), ezenfelül natúr sajt- vagy vajkrémek, körözöttek, öntetek, mártások ízesítéséhez, majonéz, fűszervajak elkészítéséhez. Folyékony állapotuk előnye, hogy jobban adagolhatók, ugyanannak az ízhatásnak számtalan variációját létrehozva, s az ételekben (például a levesekben) könnyebben elkeverhetők.
 

 A fokhagyma legalább ötezer év óta ismert és használt növény, hiszen a sumér ékírásos táblák már javasolják használatát, az egyiptomiak pedig nemcsak fogyasztói voltak, hanem még fizetőeszközként is alkalmazták.
A fokhagyma a középkorban – könnyebb hozzáférhetősége miatt – a szegények egyik fő gyógyszere lett.
Az első világháború idején pedig levét a harctéri sebek elfertőződésének megakadályozására használták.
A mai fokhagyma egy elő- vagy közép-ázsiai rokonfajból származó, igen népszerű fűszer- és gyógynövény.

Fő hatóanyaga a kb. egy százalékban előforduló speciális, szagtalan aminosav, az allin, mely a fokhagyma aprítása, roncsolása során alakul át a jellemző szagú, allicin nevű vegyületté. Ez még igen nagy hígításban is (1:100 000) fertőtlenítő hatású.
Több mint kétszáz féle biológiailag aktív anyagot – vitamint, ásványi anyagot, aminosavat, és enzimet – tartalmaz. Hatóanyagai egyaránt sikeresen veszik fel a harcot a baktériumokkal, a vírusokkal, a gombákkal és az élősködőkkel, ezenkívül serkentik az emésztést, csökkentik a koleszterinszintet, tisztítják az érfalat, valamint erősítik az immunrendszert, normalizálják a szapora szívműködést.

Az Aromalexikon tanúsága szerint a fokhagyma előnyösen alkalmazható továbbá gyengeség, asztma, magas vérnyomás, szívgyengeség esetén, de javasolt a reuma és a köszvény elleni küzdelemben is. Az értágító hatása főleg az agy, a szem és a láb szívtől távol eső, szűkült erein, az úgynevezett perifériális ereken érvényesül. Jótékony hatású emiatt fejfájás esetén is.

A fokhagyma két gyógy-készítményt is ad, hiszen ilyennek számít a hagymája és a növényből előállított olaj is.
Rendszeres, kúraszerű alkalmazása csökkenti a koleszterinszintet, gátolja a vérrögképződés lehetőségét, nagyobb adagban bélféregűző hatású. A fokhagyma, illetve a fokhagymával fűszerezett ételek értéke megelőző szerepükben és abban rejlik, hogy kiegészítheti a különböző gyógyszeres kezeléseket.
A felhasználást igen megkönnyíti a Betyár fokhagyma olaj, mely egyre népszerűbb formája a gyakorlati alkalmazásnak.

A Betyár fokhagyma olaj használható levesekbe, mártásokba, húsos ételekre, salátákra. Kiválóan ízesíthető segítségével a fasírozott, a göngyölt, illetve a grillezésre kerülő hús, a tavaszi pástétom, de természetes alapanyaga lehet, pl. a fokhagyma-levesnek, valamint a fokhagymás majonéz mártásnak. Előnyösen alkalmazhatják az olaszos ételek kedvelői (pl. a sajtos zöldtészta). Ajánlott számos grillezett étel ízesítésére, mint például a „vajon sült tőkehal fokhagymásan”, vagy a „fokhagymás birkagulyás”, a „fokhagymás libamell”, de kedvelt fűszernövénye a vadételek elkészítésének. Javasolt használata a főzés befejezése előtt, de legkedvezőbb a kész ételekhez cseppenteni közvetlenül a fogyasztáskor.

Recept-javaslatként a grillezett fokhagymás marhaszeletet mutatjuk be. Hozzávalók: 600 gr rostélyos, tört fekete bors, fokhagymás olaj, csipet só. Elkészítésének módja: A kicsontozott, megmosott, szárazra törölt rostélyost megtisztítjuk a hártyáktól, a faggyús részektől, majd vékony szeletekre vágjuk, s kissé kiverjük. Enyhén megsózzuk és fűszerezzük fekete borssal, s Betyár fokhagyma olajat csepegtetünk rá, majd egymásra rakva hűvös helyen pihentetjük. Az így előkészített szeleteket előmelegített grillen mindkét oldalukon 5 percig sütjük, majd burgonyával, zöldségkörettel tálaljuk.

A Betyár fűszerolajok speciális eljárással készülnek a fűszernövényekből, mely során az eredeti növényi íz és aroma, a vitaminok és nyomelemek maradéktalanul megmaradnak. A Betyár fűszerolajok a hagyományos fűszerekhez képest lényegesen magasabb íz, szín és élvezeti értékekkel rendelkeznek.

20 g folyékony fűszer kb. 500-550 g hagyományos fűszerrel egyenértékű! 1 tál ételbe ízlés és igény szerint 2-5 csepp fűszerolaj adagolása ideális.

Folyékony állapotuk előnye, hogy jobban adagolhatók, ugyanannak az ízhatásnak számtalan variációját létrehozva, s az ételekben (például a levesekben) könnyebben elkeverhetők. Nem tartalmaznak az egészségre ártalmas mikroorganizmusokat, vagy mesterséges anyagokat.

Használhatjuk őket készételek (pörkölt, gulyásleves, halászlé, főzelékek stb.), ezen felül natúr sajt, vagy vajkrémek, körözöttek, öntetek, saláták, mártások ízesítéséhez, majonéz, fűszervajak elkészítéséhez.

A hat olajhoz beszerezhető asztali porcelán tartó is.

 

Köményolaj. Azelőtt csak a tojásos leveshez és sós kiflihez használtam köménymagot. Egyik FB napon az ebédnél dicsérték üzlettársaim és családommal kipróbáltuk a kömény olajat a húslevesbe. kisebbik lányomnak annyira megtetszett ez a különleges ízt adó olaj, hogy azóta elmaradhatatlan az ebédlő asztalunkról.

Torok Júlia


Helló mindenkinek! :) Orsi vagyok, Júlia fiatalabb lánya.. Én a fokhagymaolajról szeretnék mesélni. Egyik FB bemutatóra én is elkísértem anyumat, majd a hosszas (de azért érdekes ;) ) prezentációk, élménybeszámolók sorozata után végre eljött a várva várt EBÉD! :D Ami így nézett ki: egy incsi-fincsi leves, majd bécsi szelet (szemet-, s nyelvet gyönyörködtető körítéssel) és aztán A desszert (!) Hú.. hát így visszaemlékezve is már mosolygok az örömtől.. ott persze még jobb volt, de nem is azért dicsérem az egészet, mert imádok enni (és szerencsére még egyenlőre nem is látszik rajtam..), hanem mert volt ott valami új.. Igen, a fokhagymaolaj. :) Egy kedves ismerős ajánlotta a figyelmembe. Eleinte furcsállottam: mégis minek csepegtessek én fokhagyma olajat a levesembe? Persze, valószínűleg nagyon finom de..nem akarok aztán \'illatozni\'.. De rögtön megnyugtattak, hogy ettől ugyan nem lesz semmi bajom, nem érződik, szóval nyugodtan kipróbálhatom, hogy milyen. :) És nagy örömömre TÉNYLEG úgy lett! :) Mint a mesében! Azóta még finomabbakat eszek nap, mint nap..! ;) köszönöm szépen :)


A fűszer cseppekről csak jót tudok írni. Már az első használat után tudtam ez a termék íze és dísze a konyhámnak Isteni íz a levesben, férjem imádja az erőset én a fokhagymát és ettől nincs gyomorégésem. És tudjuk mit eszünk! Aki még nem kóstolta tegye meg!

Gréczi Józsefné


Ajánlom húsok pácolására is. Különösen azért is jó, mert az olajos fűszer izét jobban átveszi a hús és sütéskor védi a kiszáradástól.

Ardelean Ildikó


Nagyon szeretjük a fűszerolajokat. Főleg a fokhagymát nem kell tisztítani és az íze is nagyon finom. Kömény is levesekbe nagyon finom. Az egész család kedvence. Ha picit az étel odaég, egy pici fokhagyma olajjal helyre lehet hozni, nem érződik az égett íz.

Sebestyén Margit


Praktikus megoldást jelent mivel mindenki más és más fűszerezést szeret a családban így minden étkezéskor az asztalon, van a készlet és mindenki saját maga ízlése szerint, tudja ízesíteni az ételt. Ez mellet egy szép kivitelben kapható így jól ajándékozható is.

Sörös Margit, Szabadka


A fiam egyik kedvenc fűszerolajai. Elegáns kis tartóval mindig az asztalra helyezi, amikor leülünk enni. Annyira kívánatosan csöpögtette már többször is, hogy én is kezdtem rászokni. Az ételeknek különleges ízeket biztosít. Főleg amióta lehűlt az idő, a Fokhagyma olajat, a Bors olajat, és a Chilit mindenbe használjuk. Érezzük is, hogy nagyon jó mert nem vagyunk meghűlve, fertőtlenítik is a bélrendszert. A baráti kör is alkalmazza már. Mindenki asztalára ajánlom, jó ha van. Ízlés és igény szerint lehet fogyasztani. Nagyon koncentrált termékek így kevés kell belőle. Ami még nagyon jó, hogy a vitaminok és nyomelemek maradéktalanul megmaradnak benne.

Rittner Erdész Hajnalka, Csíkszereda


Ezek a termékek a kedvenceim közé tartoznak. Nem csak azért mert finomak, hanem azért is mert egészségesek is. Rendszerint megtalálható az asztalon étkezéskor így mindenki saját száj ízére varázsolhatja az ételt.

Rozevelt Karolina, Szabadka


Ezeket a termékeket azért szeretem, mert nálunk mindenkinek más az íz világa.
Ki fűszeresebben, ki kevésbé fűszeresen eszi az ételt, így ezek a termékek megoldották ezt a problémát, mivel mindenki úgy ízesíti még pluszban, ahogy szeretné így nincs belőle gond, ha valaki a fűszeres ételt jobban bírja. Ja és ami fontos olaj formátuma végett nem bántja a gyomrot.

Dózsa Éva, Kiskunhalas


Nagy kedvenceim a fűszerolajak, néhány éve összevesztem Erős Pistával azóta csak a Chili és a Tüzes paprika jöhet a levesembe! Mindig egy csepp, néha több. Tudják mi a különbség a kettő között? Az, hogy melyik hol csíp, a tüzes paprikát elől az ajkunkon az ínyünkön lehet érezni, (van olyan paprika is, pl. a spanyol erős paprika, amikor a csípős ízt a szájpadláson lehet érezni) a Chilit viszont a nyelvünk hátsó részén. Ma a frankfurti levesembe: 1 csepp tüzes paprika, 2 csepp bors és 1 csepp kömény került, így lett tökéletes. Ráadásul nem tartalmaz tartósítószert.

Borcsányi Péter


Belépés / Regisztráció

A rendeléshez és kedvezményekhez kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon ingyenesen!

Regisztráció

Terméktapasztalat

A fiamnak szoktam adni rendszeresen, mivel egyetemista és sokat tanul, közbe megfeledkezik az evésről. Ha szedi a terméket meg vagyok nyugodva, mert tudom, hogy táplálék-kiegészítő és sok-sok mindent pótol a szervezetbe, hisz 11 vitamint, 8 féle ásványi anyagot tartalmaz de ugyanakkor nyomelemeket is, meg antioxidánst is. Észrevettem, hogy a fiam kiegyensúlyozott, jól alszik és nőtt a koncentráció képessége. Műtét után szedtem én is a Central-t és nagyon hamar felépültem.

Rittner Erdész Hajnalka, Csíkszereda

Tovább a termékhez

FRISS HÍREK, INFORMÁCIÓK

2 db + 1 db ingyen!

2017. 06. 06.

Hír kép

Részletek itt!

Centrál akció!

2017. 06. 01.

Hír kép

Részletek itt!

Változások!

2017. 05. 17.

Hír kép

Részletek itt!

© 2017 Family Business International Kft. Minden jog fenntartva!

H-1153 Budapest Bácska utca 15. Tel.: (+36-06) 70 452 51 00 E-mail: kozpont@family-business.hu